Főoldal > Hirek > A Samsung M8 okos monitor / TV

t: 885

A Samsung M8 okos monitor / TV



A Samsung M8 okos monitor és TV 2020 novemberében került bemutatásra, ám még csak hónapokkal ezelőtt került piacra. Bár nem tökéletes monitorként és televízióként sem, egyben mégis egy olyan elérhető alternatívának bizonyul, melyért sok ember pénztárcája hálás lehet. Mivel a mai világban 1-1 ilyen készülék ára már elég magas, egyre többen használnak 2 az 1-ben megoldást. Mai cikkünkben a Samsung M8-al fogunk megismerkedni, így ha érdekel Titeket is, tartsatok Velünk és fedezzük fel együtt ezt a remek készüléket!

Technikai tulajdonságok a Samsung M8-ban

Mielőtt beleugranánk a közepébe, beszéljünk kicsit a Samsung M8 főbb technikai paramétereiről. Első sorban térjünk ki a kijelzőre, ami nem más, mint egy 32 hüvelykes, 4K-s képernyő. Ennek egyik legnagyobb előnye az, hogy a munkavégzést nagyobb felületen hajthatjuk végre. Mindez egy vékony és finoman ívelt keretben helyezkedik el. Tartozik hozzá egy beépített állvány is, melyet bár nehezebb beállítani, mégis remekül funkcionál.

Az állvány csatlakozásánál, illetve a kijelző oldalán és alján helyezkednek el a portok. Köztük található 2 darab USB-C , egy micro HDMI 2.0, és egy DC hordós bemenet a megfelelő tápellátáshoz.

Letisztult és modern külső

A monitor 4 színben kapható. Zöld, rózsaszín, fehér és kék közül választhatunk. Ezek a színek a monitor állványán és előlapján jelennek meg. Ami színtéren közös mindegyikben, az a fehér hátlap.

Vékony és szemkímélő megjelenése remekül illik a hálószobába, de még az irodába is. Utóbbit egy levehető, okosan kialakított webkamera is támogatja, amelyet akár Samsung okostelefonnal is használhatunk. Minősége közepes, de a felhasználói vélemények szerint pontosan megfelel annak, amire használják.

Szórakozás felsőfokon

Azt tudtátok, hogy van egy olyan beépített felület, amely egybe foglalja a Netflix és az Amazon Prime felületét is? Ennek a neve nem mást, mint a Tizen Smart TV. Lehetőségünk van elérni szinte az összes népszerű filmnéző platformot róla. Emellett a remek élmények érdekében beépítették a Bluetooth és AirPlay funkciókat is, melyeket bármikor használatba vehetünk Androidos és iOS-es eszközökkel is.

A monitor beépített mikrofonnal és hangszóróval rendelkezik, azonban ha normális hangminőségre vágyunk, egészen könnyen csatlakoztathatunk egy hangprojektort HDMI segítségével. A játékok szerelmeseinek is van egy jó hírünk! Hamarosan Xbox játékokkal is játszhatunk majd a játékkonzol használata nélkül.

Végezetül

Szerintünk összességében egy remek készülékről beszélhetünk. Igaz, leginkább akkor éri meg megvásárolni, ha TV-re és monitorra is szükségünk van, de nem fér ki a keretből mindkét eszköz. A Samsung most sem okozott csalódást és kíváncsian várjuk, mit hoz még a jövő. Ti mit gondoltok az M8-ról?


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Azok számára, akiket valóban érdekel az elektrotechnika, nem árt pár alapvető fogalmat megismerni. Ilyen többek között az ellenállások fogalma is, amelyek kritikus szerepet töltenek be a különféle áramkörök működésében. Nézzük meg tehát, mik az ellenállások, és milyen típusaik vannak?
Mint azt már sokan tudhatjátok, idén augusztus végén, vagy szeptember elején hivatalosan is elérhető lesz az Android 13-as operációs rendszer. Mint minden verziónak, a 13-nak is lett egy kódneve, ami nem más, mint a Google Tiramisu. Számos új funkció és frissítés jött létre a Google által, melyeket már kíváncsian várunk...
Amikor házimoziról esik szó, mindenkinek az jut eszébe először, hogy az otthoni filmnézés minél jobban hasonlítson az igazi mozira. Ehhez a mai modern projektorok jelenthetik a kiváló alternatív megoldást. Bár a házimozi kialakítása ezekkel az eszközökkel nem olyan egyszerű, mint egy modern televízióval...
A Honor végre előállt egy igazi csúcsmobillal, ami a függetlenné vált gyártót ebben a kategóriában is ráhelyezi a térképre. A készüléket tökéletes kialakítás, villámsebesség és kifogástalan adatkommunikáció jellemzi. De nézzük sorjában!