Főoldal > Hirek > Az Android 12 operációs rendszer

t: 1469

Az Android 12 operációs rendszer



Az idei év kifejezetten fontos az Androidos eszközt használók részére, hiszen megjelenésre kerülhet az Android operációs rendszer 12-es verziója. A Google Pixel 3, vagy annál újabb mobilkészülékeken már elérhető, hiszen a Google volt az első, aki kiadta a fejlesztését. Szerintük idén a Samsung is publikálja majd a sajátját, de várható még az LG-től és a SONY-tól is. A Google Android rendszere a világon több, mint három milliárd eszközön fut. Mai cikkünkben az Android 12 kedvenc funkcióit ismerhetitek meg. Ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor mindenképpen tartsatok velünk.

Hogyan tölthető le az Android 12?

Fontos kiemelni már az elején, hogy az új Android 12 operációs rendszer még nem érhető el mindenki számára. A Google Pixel telefonnal rendelkezők nagy része már büszkélkedhet a legújabb szoftverrel, azonban a többségnek még várnia kell a megjelenésre, hiszen sok gyártónak hónapokba telhet a kompatibilis fejlesztésük kiadása.

Az Android 12 frissítés előtt mindenképpen végezzünk el egy biztonsági mentést adataink védelmének okából. Ezt az egyszerű feladatot a beállításoknál pillanatok alatt megtehetjük. A rendszerfrissítés menüben egészen egyszerűen leellenőrizhetjük azt, hogy jogosultak vagyunk-e a letöltésre. Amennyiben nem telepíthető a frissítés, várjunk vele pár napot, majd ellenőrizzük le újból.

Új megjelenés és átalakult gyorsbeállítások menü az Android 12-ben

A legelső dolog, amit az új Androidon észre vehetünk az nem más, mint a külső megjelenés. A fejlesztők a mélyreható testreszabhatóságra fókuszáltak, ezzel lehetővé téve azt, hogy a felhasználók igazán maguk számára alakíthassák készülékeiket. Lehetőséget kaphatunk egy szín kinyerésére akár képről, akár videóból. A kinyert színt ezután felhasználhatjuk az Android 12 operációs rendszerhez, így telefonunk a kiválasztott színekben pompázhat.

Ezen kívül nagyobb betűtípusokat és vastagabb szövegeket is kaphatunk. Az egész megjelenés szórakoztató és gördülékeny használattal rendelkezik. Az átmeneteket energiatakarékosabbra tervezték, emellett a widgetek is kaptak egy remek frissítést.

A gyorsbeállítások menüben is észlelhetünk változásokat. Az értesítési felületen található ikonok a régi kör alaktól eltérve lekerekített téglalapformát vettek fel, melyek több információ megjelenítésére és képesek.

Adatvédelem és értesítések

Az Android 12 egyik fő témája az adatvédelem. Emiatt készült el az egy menüből elérhető beállítások funkció is. Itt kezelhetünk minden jogosultságot, illetve itt tekinthetjük meg az olyan adatokat, amelyeket az alkalmazások is láthatnak. Kezelhetjük az engedélyezéseket is, így ha nem szeretnénk, hogy egy adott alkalmazás értesítéseket küldjön nekünk, azt ebben a menüben egyszerűen kikapcsolhatjuk.

Az értesítések letisztultabb külsőt kaptak, melyek modernebbek és elegánsabbak is lettek. Az értesítési központból egyszerűbben és gyorsabban nyithatunk meg bizonyos alkalmazásokat. A lezárt képernyőn megjelenő értesítések kezeléséhez egy azonosítást kér a szoftver, ezzel is védve adatainkat mások elől.

Egyéb hasznos funkciók

A bekapcsológomb hosszantartó lenyomásával előhívhatjuk a Google Asszisztenst. Amennyiben ez a funkció zavaró számunkra, a beállításoknál pillanatok alatt ki tudjuk kapcsolni.

A képernyőelforgatás intelligensebb és gyorsabb lett. A telefon elfordításával azonnal fordul a képernyő is, így kameramódban, vagy akár videónézésnél várnunk sem kell erre.

A Google Pixel telefonokra jött egy olyan funkció is, amit úgy hívnak, hogy gyorskoppintás. Ezzel a telefon hátulján dupla kattintással egyszerűen nyithatunk meg alkalmazásokat, csinálhatunk képernyőfotókat, vagy tekinthetünk meg értesítéseket. Azt, hogy a duplakattintással mit szeretnénk elérni, beállíthatjuk saját magunkra szabva.

Végezetül

Sokan biztosan nagyon várják már az új Android 12 szoftverfrissítést. Bízunk abban, hogy 2021 végére már mindenki számára elérhető lesz, hiszen egyes funkciók nagyon hasznosak lehetnek számunkra. Ti mit gondoltok az Android 12-ről? Várjátok már?


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Manapság a fejlett informatika mellett is nehéz olyan asztali számítógépet találni, ami minden szempontból megfelel igényeinknek. Ilyenkor remek ötlet lehet egy saját PC felépítése egészen az alapoktól. Ehhez természetesen a türelmen kívül szükségünk van arra is, hogy elfogadjuk azt a tényt, hogy bizonyos alkatrészek viszonylag drágák lehetnek.
Köztudottan a Dell az egyik legmegbízhatóbb számítástechnikai cikkeket gyártó márka, így bizonyára senkit nem fog meglepni az, hogy az XPS 15 2021-es laptopjuk a legjobb lehet több kategóriában is. Ár-érték arányban az XPS modellek családja az egyik legjobb. Mai cikkünkben a legújabb eszközt fogjuk bemutatni Nektek.
Az Apple Siri, a Google Asszisztens és cikkünk főszereplője, az Amazon Alexa is több feladat elvégzésére képesek, mint azt hinnénk. Ezek az úgynevezett virtuális asszisztensek egyre elterjedtebbek és valljuk be, ez teljesen érthető. Mai cikkünkben Alexát fogjuk Nektek bemutatni, aki ráadásul sokkal többet tud...
Mint azt már sokan tudhatjuk, a Microsoft idén júniusban bejelentette a Windows 11 közeledő megjelenését. Az új felületen találkozhatunk majd a megújult Start menüvel, a jobban kihasználható támogatásokkal és a teljesen megújuló Windows Store-ral is. Ahhoz, hogy számunkra is elérhető legyen majd a frissítés, rendelkeznünk kell egy olyan ...