Főoldal > Hirek > Helló, Galaxy S23 Ultra!

t: 546

Helló, Galaxy S23 Ultra!



A Samsung Február elején tartotta meg az év első Galaxy Unpacked rendezvényt, amelyen a sok újdonság között bemutatásra került az S23 Ultra mobilkészülék is. Sokan úgy vélik, hogy az Ultra az S23 mobillal újjászületett, de ez igaz lehet? A választ rátok bízzuk, ám ahhoz, hogy ezt el tudjátok dönteni, szükségetek lesz néhány információra. Ha kíváncsiak vagytok mindenre, akkor tartsatok Velünk, hiszen elhoztunk mindent, amit az S23 Ultráról tudunk.

Samsung Galaxy S23 Ultra kialakítása

A Galaxy S23 Ultra gyönyörű és intenzív földszínekben pompázik. Szám szerint 3 színválasztási lehetőségünk van, a zöld, a krémszín és a fantomfekete. Mindhárom árnyalat komoly megjelenést ad a készüléknek, amelyet a hátlapon felfedezhető 4 kamera is erősít. Jellegzetes beépített kiegészítőként jelen van az S Pen is, amellyel az Ultra is „életben tartja” a Galaxy Note örökségét.

Az S Pen segítségével elhagyhatjuk a notebook használatát, illetve a jegyzetek és vázlatok környezetbarát változatát is igénybe vehetjük. A kreatívabbaknak remek kiegészítés lehet akár a Sketchbook használatához is.

A Galaxy S23 Ultra mobiltelefon kijelzője még ragyogóbb, mint eddig bármelyik Samsung terméknél. 120 Hz-es képernyőfrissítési gyakorisága és a tiszta, fényerőtől független megjelenése nem adhat okot a panaszra. A részletek halvány és teljes fény mellett is élesen kivehetők.

A szuper 5-ös Galaxy kamerák

Nem! Nem szuperhősökről van szó, hanem a telefonon találhatók kamerákról. Mindenek előtt érdemes megemlíteni azt is, hogy a Galaxy termékcsalád eddigi legnagyobb szenzora és a legjobb videó stabilizáló technológiája került bele az S23 Ultrába. Az előlapon a 12 MP-es szelfikamera található, amellyel akár éjszakai portrékat is készíthetünk. Mire számíthatunk? Ragyogó DSLR- szintű részletekre, mélységre és dimenzióra, akár csak egy profi kameránál és a háttér finom homályosítására.

A hátlapra térve egy 12 MP-es ultraszéles, illetve egy 200 MP-es széles látószögű lencsét találhatunk. Teljesen új pixelérzékelőt kapott, így minden fényviszonyban élénk, 200 MP-es felbontású képeket készíthetünk, akár csak a profik. Az éjszakai videók esetében ellenfényben is részletgazdag felvételeket gyárthatunk a kiváló optikai képstabilizátorral és a zajcsökkentő technológiával.

Ezeken kívül még két lencse található a telefonon, melyek a 10 MP-es 1. és 2. telefotós kamerák. Előbbi 10x-es, míg utóbbi 3x-os optikai zoom-mal rendelkeznek.

Elképesztő teljesítményű akkumulátor

A Galaxy telefonok eddigi legerősebb chipje található meg a legújabb modellben, amely néhány továbbfejlesztéssel remek élményeket nyújt. Játék közben például könnyedén streamelhetünk, ugyanis minden optimalizált és zökkenőmentes. Az 5000 mAh-es akkumulátor is lassabban merül, ráadásul képes energiát megtakarítani a hosszabb menetidő érdekében.

További lehetőségek

Remek készülék beállítási opciókat kaphatunk, így ha Samsung eszközről váltunk, akkor adatainkat könnyedén átvihetjük az új készülékre. Ezt Wi-Fi-n keresztül és a Samsung Account-on keresztül is megtehetjük. A One UI felhasználói felületnek köszönhetően maximálisan személyre szabhatjuk készülékünket és még a legapróbb részleteket is módosíthatjuk.

Február 16-ig előrendelői akcióval is élhetünk a Samsung hivatalos oldalán, ugyanis az 512 GB-os modellt a 256 GB-os árán, míg az 1 TB-os darabot az 512 GB-os árán vásárolhatjuk meg.

Mit gondoltok? Valóban újjászületett az Ultra?


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Olyan elérhető áru mobiltelefont keresel, amelyben bátran megbízhatsz? Engedd meg, hogy bemutassuk számodra a Samsung Galaxy A13 készüléket. Bár hatalmas meglepetéseket nem rejt, minősége és teljesítménye pont megfelelő a hétköznapokhoz. Tarts Velünk és ismerkedj meg ezzel a remek készülékkel!
Az Apple 2022 szeptemberének végén kezdte el értékesíteni az első csúcsteljesítményű okosóráját, a Watch Ultrát. Az eddigi legsokoldalúbb és legmasszívabb készülék sokakban a mai napig vegyes érzelmeket kelt mérete és ára miatt. Az óra leginkább a kalandok szerelmeseinek készült el, de természetesen bárki megvásárolhatja.
Te magad is szeretsz spórolni és mindig a legjobb ajánlatokra lecsapni? Erre ez egyik legjobb mód, ha teret engedünk a használt termékeknek is. Ez a helyzet az eBay-el is, ami a világ legnagyobb online aukciós felülete. Bár sok jó vételt el lehet csípni, sajnos az átverésekből is akad bőven. Tarts Velünk és ismerkedj meg olyan tippekkel..
Te is szeretnél képeket, esetleg videó- és hangfájlokat letölteni a böngésződben, de van, hogy nem működik a jobb klikk és mentés kombináció sem? Ebben az esetben a legjobb megoldást a böngésző bővítmények nyújtják, melyek mélyebbre ásnak az oldalaknak a HTML kódjaikban, így „túljárva” a weboldal eszén. Összegyűjtöttünk a kedvenceinket...