Főoldal > Hirek > Immmr: ingyenes telefonálás a Telekom új szolgáltatásával

t: 2526

Immmr: ingyenes telefonálás a Telekom új szolgáltatásával

A nagy mobilszolgáltatóknak is komoly bevételkiesést jelentett az internet elterjedésével együtt egyre népszerűbbé váló ingyenes telefonálási és egyéb kommunikációs formák, főleg a hang alapúak, mint amilyen a Skype vagy a Hangouts. Most elérkezett az idő a válaszra.

A Telekom vállalata vette fel elsőnek a kesztyűt hazánkban. Új szolgáltatásával ingyenes telefonhívásokat intézhetünk és nem csak hanggal de akár videóval is. Az új technológia neve elsőre az elsőre furán hangzó Immmr. Ezt még idén, a Barcelonában tartott rendezvények keretében mutatták be elsőnek a nyilvánosság előtt.

A legfontosabb tulajdonsága az új rendszernek, hogy egységesíti a mobilkészülékek és más informatikai eszközökön, számítógépeken folytatott telefonálást. Nincs szükség másra, mint egy telefonszámra, amely a hívó vagy hívott felet azonosítja. Ezáltal a telefonszám elszakad földi porhüvelyétől, a SIM kártyától és egy virtuális fogalommá alakul át. Egy azonosító szám lesz belőle. Természetesen ettől még ugyanúgy használható maradna a hagyományos módon is, ahogyan eddig, de ezentúl többet is tud majd. Egyesíti ugyanis a már meglévő mobilos hálózatot és az internetes kapcsolatokat. Így ha használni akarjuk, mindig kiválasztja, melyik lehetőség biztosít jobb jelerősséget vagy lefedettséget. Így mi mindig a lehető legjobb jelet kapjuk, nem is kell vele külön foglalkoznunk.

Ahhoz, hogy az Immmr által üzenetet küldhessünk vagy hívást kezelhessünk, szükség lesz egy kliens programra. Ezt a Telekom ígéretei szerint az év második felében mindenki ingyenes letöltéssel érheti majd el számítógépre, Android és IOS készülékre egyaránt.

Az Immmr rendszert elsőnek Magyarországon és Szlovákiában vezetik be a világon, így mi kapjuk meg legelsőként ezt a fajta újdonságot. Hogy ezzel sikerül-e visszahódítaniuk a WhatsApp, Messenger és társai által elhappolt piaci részesedést, csak a szolgáltatás minőségén múlik.

Ha te addig még szívesen kipróbálnád a jelenlegi legnépszerűbb netes kommunikációs alkalmazást a WhatsApp-otm kattints a linkekre, hogy ingyenes letöltéssel beszerezhesd androidra vagy iPhone mobilodra.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Az alakváltó Acecard nevű trójai vírus két év alatt több mint tíz különböző formában bukkant fel. A trójai vírusnak sikerült A Google Play biztonsági rendszerét is kijátszva megtévesztenie az androidos felhasználókat és adatokat lopni tőlük.
Az előző Windows operációs rendszereknél még a felhasználók döntötték el, mikor érzik úgy, hogy váltanának az új verzióra. A Windows 10 ennek most önkényesen véget vet és letölteti magát a telepített rendszerrel.
Üzenetek milliárdjait küldik nap mint nap az új Telegram alkalmazással, amely tulajdonosai a napokban jelentette be, hogy immár százmillió aktív felhasználóval büszkélkedhet a szolgáltatásuk.
Biztosan feltűnt már a legtöbbeknek, hogy a Facebook-on a Tetszik (Like) gomb egy kis ráncfelvarrást és kiegészítést kapott. Az új gombbal most már nem csak lájkolni tudunk, de öt újabb lehetőséget is használhatunk.