Főoldal > Hirek

Nem kell sok idő hozzá, hogy ismerőseink lélegzetelállító gömbpanoráma felvételeit lájkolgathassuk a Facebookon. Hamarosan ugyanis már bevezetik az ilyen panoráma fotók megjelenítését lehetővé tevő frissítést.
Az NNG cég nagysikerű navigációs alkalmazása, az iGo Szülinapp tavaly rövid ideig ingyenes letöltéssel volt elérhető a vállalat 10. szülinapja alkalmából. Most az NNG 11 éves…
Ma már a legifjabb korosztály is okostelefonokkal szaladgál a játszótéren vagy a suliban. A szülők azonban hajlamosak túlságosan is kihasználni ezt arra, hogy folyton rajta tartsák virtuális szemeiket a gyermekeken. A 99check alkalmazása jobb megoldást ad
Az okosórák egyik legnagyobb kihívása, hogy az appok közti navigáció nehézkes a túl kicsit érintőkijelzőből adódóan. A Skintrack-kel azonban a karod és kézfejed bőre is az érintőkijelző részévé válhat.
Mikor legutóbb Mark Zuckerberget a a csevegőbotok kapcsán a mesterséges intelligenciáról kérdezték, azt nyilatkozta, olyan jövőt képzel el, ahol ezek a számítógépes tudatok már jobban látnak, hallanak és észlelnek, mint az emberek maguk.
Fellélegezhetnek azok, akik a rendkívül alattomos CryptXXX zsarolóvírus áldozatai lettek. A Kaspersky Lab által kifejlesztett dekódolóval visszaszerezhetik kódolt fájljaikat anélkül, hogy kifizetnék a váltságdíjat.
A harmincadik évfordulójához érkezett az a szörnyű eset, amikor a Csernobili atomerőmű egy hiba folytán felrobbant 1986. április 26-án. Most egy forgatócsoport úgy döntött, speciális kameráikkal és drónjaik segítségével megmutatják a világnak...
A stuttgarti egyetem kutatói napvilágra hozták legújabb kutatásaik és kísérleteik eredményét. amely a jövőben újabb építőkővel láthatja el a biometrikus azonosítás eszközeinek tárházát. Emberek koponyájának rezgéseit figyelték meg.
Egy megbízható Apple analitikustól, Ming Chu Kuo-tól származik az információ, miszerint a 2017-ben az iPhone dizájnja jelentős ráncfelvarrást kap. Többek között a megszokott alumíniumházat üvegborítás válthatja fel.
A Facebook kedden tartott F8 fejlesztői konferenciáján sok apróbb hír és érdekesség, várható fejlesztés és újítás került szóba. A legnagyobb bejelentés azonban egyértelműen a Facebook saját, 360 fokban látó VR kamerája volt.
Egy nemrégiben felfedezett Apple szabadalom leírásából nagyon sokat tudhattunk meg a legújabb MacBook billentyűzetről. Az érdekessége az lesz, hogy az egész egy egybefüggő touchpad lesz, fizikai gombok nélkül.
Ha a nagymotorosokra gondolunk, gyakran párosítjuk a képzetet a rendkívül hangos és zajos járgánnyal, ami már messziről hallatszik, és mikor a közelünkbe ér szinte minden más hangot elnyom. De már közel a megoldás.
Az eddig kiadott Windows operációs rendszerek közül a legutóbbi, 10-es a legjobban fogyó és leggyorsabban terjedő. A szintén nagy sikereket elérő és megbecsült 7-est már másfélszeresen túlszárnyalta, pedig annak már volt pár éve a piacon.
A Facebook Messenger android és Apple mobile készülékeken is az egyik legmeghatározóbb ingyenes alkalmazás, ami szinte mindenki mobil eszközén megtalálható. Ezért is fontos foglalkozni azzal, merre is tart az app jövője és milyen változtatásokat terveznek
A Microsoft múlt héten szabadította rá az internetre legújabb mesterséges intelligencia próbálkozását, a Tay nevű chatbot-ot. A robot alig 24 órát kapott a Twitteren, hogy magába szívja az ottani információkat, de le kellett kapcsolni a tanultak miatt.

Els  Elz  Kvetkez  Utols