Főoldal > Hirek > Szuperokos mesterséges intelligencia a Facebook-tól

t: 2192

Szuperokos mesterséges intelligencia a Facebook-tól

Mikor legutóbb Mark Zuckerberget a a csevegőbotok kapcsán a mesterséges intelligenciáról kérdezték, azt nyilatkozta, olyan jövőt képzel el, ahol ezek a számítógépes tudatok már jobban látnak, hallanak és észlelnek, mint az emberek maguk.

Néhány hete hangoztatták a Facebook F8 konferenciáján, hogy a közeljövőben olyan hirdetési lehetőség érkezik a chat szolgáltatásba, hogy chatbotok ajánlanak a felhasználóknak dolgokat. Ezekkel a botokkal ráadásul társalogni is lehet majd, hogy többet tudhassunk meg az ajánlatukról. A dolog komolyan felkeltette a befektetők érdeklődését is, így később Zuckerberg egy külön nekik tartott konferencián bontotta ki jobban az elgondolást.

Beszédében kimondta, hogy szerinte egy évtizeden belül a mesterséges intelligenciák mindenben lekörözhetik az emberi dolgozókat, amire az ilyen jellegű munkakörben szükség lehet. Hozzátette, hogy ez nem azt jelenti, hogy az emberek feleslegessé válnának, vagy hogy alulmaradnának minden területen. Az emberi egyediség és bonyolult képességei továbbra is verhetetlen marad. Viszont a specializált bot-ok mindenképpen jól hasznosítható lehetőséget fognak jelenteni.

A mesterséges intelligencia nagy hátránya jelenleg, hogy emberi beavatkozás nélkül nem tud saját gondolatok alapján új tevékenységeket kezdeni. Ahogy Mark Zuckerberg mondta, hiába van olyan programunk, ami képes legyőzni a kínai Go játék nagymesterét, sosem lesz képes arra, hogy a meccs közben megálljon és egy verset költsön a játékról, vagy hogy egy másik, egyszerűbb játékot lejátsszon utána.

Nem kell tehát megijedni és félni a jövőtől, ahol a robotok miatt nem lesz senkinek sem munkája, inkább talán még örülhetünk is, hogy a lélektelen, monoton munkákat lepasszolhatjuk a botoknak, és koncentrálhatunk a komplexebb kihívásokra, amelyekkel újat alkothatunk és tovább fejlődhetünk.

Ha mihamarabb csevegésbe elegyednél a chat-botokkal, de neked még nincs telepítve a legújabb Messenger applikáció, töltsd le innen a Facebook Messenger androidos mobil, vagy iPhone mobile készülékekre készült változatát.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Fellélegezhetnek azok, akik a rendkívül alattomos CryptXXX zsarolóvírus áldozatai lettek. A Kaspersky Lab által kifejlesztett dekódolóval visszaszerezhetik kódolt fájljaikat anélkül, hogy kifizetnék a váltságdíjat.
A harmincadik évfordulójához érkezett az a szörnyű eset, amikor a Csernobili atomerőmű egy hiba folytán felrobbant 1986. április 26-án. Most egy forgatócsoport úgy döntött, speciális kameráikkal és drónjaik segítségével megmutatják a világnak...
A stuttgarti egyetem kutatói napvilágra hozták legújabb kutatásaik és kísérleteik eredményét. amely a jövőben újabb építőkővel láthatja el a biometrikus azonosítás eszközeinek tárházát. Emberek koponyájának rezgéseit figyelték meg.
Egy megbízható Apple analitikustól, Ming Chu Kuo-tól származik az információ, miszerint a 2017-ben az iPhone dizájnja jelentős ráncfelvarrást kap. Többek között a megszokott alumíniumházat üvegborítás válthatja fel.