Főoldal > Hirek > A Samsung és a Microsoft szövetkezik

t: 975

A Samsung és a Microsoft szövetkezik



Szorosabbra fűzi egymással az együttműködést a Samsung és a Microsoft. A két cégre egyszerre nehezedik nyomás az Apple integrált rendszere miatt, ezért összekapcsolhatóvá teszik a rendszereiket, így például a Samsung telefonunkkal több programot is irányíthatunk távolról a Windows 10-t futtató számítógépünkön.

A Samsung hétvégi Galaxy Unpacked eseményén rengeteg újdonságot megtudhattunk (a várhatóan legnagyobb durranásokról pedig itt írtunk is), a hardver bejelentéseken túl pedig a legérdekesebb információ a Samsung és a Microsoft bejelentése, hogy szorosabbá fűzik az együttműködésüket.

Xbox a telefonodon

De mit is jelent ez? Lesznek például kiegészítő lehetőségek a videó játék téren, így a Samsung telefonok egy kibővített Xbox Game Pass appot érhetnek majd el, amin tudnak majd bárhonnan csatlakozni az Xbox Store-ra és kiegészítőket vásároljanak.
Az együttműködés videó játékokról szóló részének azonban van egy sokkal érdekesebb része, mégpedig a Project xCloud. Ez egy olyan alkalmazás lesz, ahonnan Xbox játékokat lehet majd felhőből játszani az Android telefonokon. Erre várhatóan kedvezőbb előfizetési lehetőségek és exklúzív játékok érkezhetnek a Samsung tulajdonosoknak.

Szinkronizálás

További újdonságok, hogy mind a telefonról a PC-d programjait, mind a gépről a telefon programjait képes leszel futtatni az új Samsungok esetén, valamint azon is dolgoznak, hogy az Office programok is optimalizálva legyenek a telefonokra és tabletekre. Az új összehajtható Galaxy Z Fold 2-t például már kinyitva elég nagynak tartják egyszerű excel táblák kezelésére. A szervezést is megkönnyíti majd, hogy a Samsung jegyzetek szinkronizálva lesz az Outlook-kal és a OneNote-tal, ahogy az emlékeztetők is szinkronizálhatók Outlook-kal, Teams -el és To Do-val.

Eddig a legközelebb egyébként egy androidos telefon és a Windows gép összekapcsolásához ez az alkalmazás járt .

Az Apple előnyben

Az utolsó nagy bejelentés az volt, hogy az új Galaxy Tab S7 tablet használható lesz Windows 10 másodképernyőként.
Ezekkel az újításokkal a két vállalat egyértelműen az Apple babérjaira törne, ugyanis annak már teljes úgynevezett „ökoszisztémája” van összekapcsolható eszközökből és saját operációs rendszerből. A probléma csak az, hogy az Apple házon belül sokkal organikusabban tud fejleszteni, míg a Microsoftnak és a Samsungnak minden alkalommal új egyezséget kell kötnie.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Mostantól Facebookon is megtalálhatjuk a kedvelt zenéinket és a hozzájuk tartozó videóklipet, amivel Facebook ezzel egyértelműen a Youtube babérjaira tör. A szolgáltatás először csak az Amerikai Egyesült Államokban lesz elérhető, azonban mindenhol tervezik bevezetni.
A Samsung Galaxy Buds elnevezésű új bluetooth-os fülhallgatójáról és a Galaxy Watch 3 okosórájáról is kerültek ki információk még a megjelenés előtt. Ezt természetesen köszönhetjük különböző nem hivatalos szivárogtatásoknak is, de a koreai cég sem titkolózik, ugyanis még a piacra dobás előtt megjelent mindkét hordható okoskiegészítő hivatalos ...
TikTok már 900 millió felhasználó felett jár, ez a számadat azt jelenti, hogy minden idők második legtöbbször letöltött mobiltelefon alkalmazása a WhatsApp után. A kínai TikTok már 900 millió felhasználó felett jár (és ebből „csak” 150 millió jön Kínából), a felhasználóinak pedig több mint harmada tinédzser.
Az Apple nagyszabású szoftver frissítésekkel jelentkezett be az őszi szezonra. Az iPhone-ok és az iPad-ek is frissített operációs rendszerhez juthatnak, melyeknek béta verzióját bárki letöltheti tesztelni.