Főoldal > Hirek > Geolokációs katolikus játék mobilra

t: 1118

Geolokációs katolikus játék mobilra



Kétes sikernek néz elébe az egyelőre csak spanyolul elérhető Follow JC GO névvel elindított mobilos alkalmazás. Habár a Pokémon GO-ra nagyon hasonlító katolikus tematikájú játék ellen a pápának sincsen ellenvetése, érdekes lesz az utcán Jézust üldöző mobilosokat látni a közeljövőben.

Jézus GO

A Follow JC GO nevében a JC Jesus Christ azaz Jézus Krisztust jelöli. A geolokációs játék rendkívül hasonlatos a korábban napok alatt tömeghisztériává alakuló Pokémon GO játékra. Utóbbi népszerűsége viszont hamar megtört és ma már csak töredéke van meg az egykor milliós játékostábornak.

Ebben az új játékban viszont a furcsa rajzfilmszörnyek helyett a szentírásból ismert alakokat, szenteket kell megtalálni a térképen, miközben az utcákat járjuk. Ha elérünk egy ilyen helyet, akkor egy rövid kvízkérdéssel szerezhetünk pontokat magunknak, amelyekből eleget gyűjtve aztán a ranglétra élére is kerülhetünk.

Spanyol alkalmazás

A spanyol Fundación Ramón Pané által fejlesztett applikációt fejlesztők úgy nyilatkoztak, Ferenc pápának sem volt ellenvetése az appal, hiszen ő is látja, hogy a cél a keresztény hit terjesztése egy újfajta, modern módon. A játék tartalma mind e köré épül és a játékosok feladatai is mind-mind a Biblia és az egyház témakörével kapcsolatos feladatokat kapnak.

A játékot egyelőre csak spanyolul lehet letölteni, de több mint valószínű, hogy ha sikereket ér el, akkor hamarosan angol, netán magyar nyelven is lehet majd játszani. Aki tud spanyolul, vagy éppen most jó okot lát rá, hogy megtanulja, az már letöltheti az alkalmazást az Play Áruházból vagy az iTunes-ról.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

A nagy sikernek örvendő chat alkalmazás, a Snapchat a Hooked segítségével most egy új műfajt vezet be, a 'chat fiction-t'. Az alkalmazás egy többrészes, folytatásos történetet fog előadni, amely tematikailag ötvözi a science fiction, thriller és a misztikus hangulatot. A címe Dark Matter lesz és a Szilikon völgyben fog játszódni.
A VR alkalmazások és játékok akár jók, akár rosszak, abban mind hasonlóak, hogy meglehetősen komoly hardverigényekkel rendelkeznek. A Steam által bevezetendő új technológiának köszönhetően azonban a kevésbé nagy teljeesítményű gépek is alkalmasak lesznek arra, hogy élvezhető minőségűen nyújtsák a VR élményt a játékosoknak.
Csütörtöki napon közölték a nagyérdeművel a Facebook munkatársai, hogy ezentúl speciális térhatású fényképeket is meg lehet osztani a hírfolyamban. Egyelőre még csak az iPhone-osok villoghatnak az új képeikkel, de hamarosan mindenki máshoz el fog jutni a lehetőség (addig meg irigykedve nézhetik a többiek látványos képeit).
A streaming szolgáltatások aranykorukat élik. A zenék és filmek streamelése ma már teljesen megszokott és bevett szokás. A játékokat eddig még senkinek sem sikerült igazán behoznia ebbe a fajta szolgáltatási rendszerbe. Ha valakinek erre mégis van esélye, akkor az minden bizonnyal a világ egyik legnagyobb tech vállalata, a Google.