Főoldal > Hirek > Az új Microsoft Paint

t: 4399

Az új Microsoft Paint



Újratervezte a Microsoft az egyik legismertebb rajzprogramot, a Windows-ok alapkellékeként ismert Paint-et. A program múltja hosszúra nyúlik vissza, lássuk mit változtatnak meg benne!

A Microsoft Paint program múltja

A Paint kellékprogram már a legelső, 1.0-ás Windows operációs rendszerben is benne foglaltatott és 1 bites monokróm grafikákat lehetett csak vele alkotni. Később aztán a Windows 3.0-ban már újratervezett felületet kapott és képessé vált a színek kezelésére is. Az elkövetkező kiadásokban mindig sorra kapott egy kis tuningot a rajzprogram, míg végül egy egész jól használható ám mégiscsak egyszerű szoftvert kaptunk vele. A villámgyors, egyszerű grafikai műveletekhez elegendő a tudástára, ennek ellenére valószínűleg a legnagyobb felhasználói a gép elé leültetett, unatkozó gyerkőcök lehetnek.

3D funkció a Paint-ben

A Paint-tel nincsen semmi gond, de ez nem jelenti azt, hogy ne látnánk szívesen egy jobb programváltozatot belőle. A Windows 10 berkein belül most megláthatjuk, mit tudnak kihozni a programból. Már májusban megindultak a találgatások, amikor egy képernyőkép került az internetre az új jövevényről. A napokban viszont kézzelfoghatóbb bejelentést kaptunk, egy YouTube videóban mutatták be az új Paint programot. A videó főleg a leglátványosabb változtatásra, a 3D-s tervezés lehetőségére koncentrál. Ez valóban nem kis lépés. A 3D modellezést gyerekjátékként szemléltetik, az objektumok könnyen hozhatók létre és színezhetők. Ezzel komoly lehetőségekkel bővítik az új Paint tudástárát. Természetesen a 2 dimenziós képkezelés is marad, sőt megújult felületet kapunk.

Rajzprogramok mobilra

Szerencsére nem csak a pc-sek kiváltsága a rajzolás öröme, ingyenes letöltéssel elérhető androidos és IOS-es rajzprogramok is vannak, amelyekkel könnyen művészkedhetsz a tableteden vagy a mobilodon is. Kattints a linkekre az androidos Painter Mobile, vagy az iPhone-os Drawing Desk rajzprogramok letöltéséhez.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Az internet tele van a Samsung Note 7 spontán kigyulladásairól szóló rémtörténetekkel. A telefon ugyanis képes egyik pillanatról a másikra magától bombává alakulni. A Samsung visszahívta a termékeit, de ez sem segített.
Múlt hónapban történt, hogy a KrebsOnSecurity kiberbiztonsági tematikájú blogját hackerek teljesen lebénították. Az akció mögött valószínűleg a blog tulajdonosa által lekapcsolt izraeli hackerek lehettek.
Tűkön ülve vártuk az új iPhone 7 mobiltelefon megjelenését. Milyen lett az új készülék? Felért-e az elvárásokhoz és a népes rajongótábor elégedett lesz-e vele. Lássuk!
Az internet és a weboldalak tele vannak reklámokkal. Ezeket többnyire a felhasználók nem szeretik, az oldalak és hirdetések tulajdonosainak viszont pénzt hoznak. Előbbiek örömére találták ki az AdBlock programot, amely eltüntette a reklámokat... eddig.