Főoldal > Hirek > Enyhülnek a mobilszabályok a repülőkön

t: 1050

Enyhülnek a mobilszabályok a repülőkön

„A repülőgépeken tilos a mobilhasználat!” – olvashatjuk néha repülőtereken. Mely részint igaz is, azonban ez a szabályozás a mobiltelefonok azon szolgáltatásaira vonatkozik, melyek használatához szükséges a mobilnak kapcsolatot létesítenie adótornyokkal és ehhez pedig rádióhullámokat generál. A rádióhullámok interferenciát okozhatnak, vagyis megzavarhatják a repülőgép elektromos és elektronikus eszközeit és ezek a zavarok hatással lehetnek a repülőgép működésére, a repülésbiztonságra. Azonban az ilyen gondok kikerülésére fejlesztették ki a mobiltelefonokban a „Repülő mód” nevű funkciót, melynek segítségével bizonyos tevékenységekre használhatjuk a telefonunkat, viszont a készülék vezeték nélküli kapcsolatai lezáródnak, így még véletlenül sem kerül veszélybe a repülőgép és az utasok. De így is csak az utazómagasság elérése után használhatóak a jelenlegi szabályok szerint a tabletek, laptopok, mobiltelefonok, mp3 lejátszók.
Ezen a korlátozáson szeretnének enyhíteni, ami viszont hosszas procedúrával és vizsgálatokkal jár. Talán pont épp ezért csúszott el az erről tervezett vita júliusi dátuma szeptemberre. Ugyanis a hatóságok szerint ehhez a tervezethez szükséges az is, hogy minden veszélyforrás mérlegeljenek és kivizsgáljanak, hogy ne csúszhasson hiba a szabályokba és ne származzon baleset belőlük.
Az új tervek szerint a mobiloknál és tableteknél megmaradna a repülő mód a mobilszolgáltatók és az utasok lelkiállapotának kímélése miatt, azonban a tabletek, mobilok, mp3-lejátszók használhatóak lehetnének a gépre lépéstől egészen annak elhagyásáig is, beleértve a fel és leszállási időszakot is. Továbbá a laptopok használata lehetséges, hogy tiltottá válna, hiszen a laptopok mérete és súlya jóval több, mint mobil és tablet társaié, és így elszabadulásuk következtében komolyabb veszélyforrást jelenthetnek egy esetleges zuhanás vagy vészhelyzet során.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Újra remekelt a Samsung, egy notebook, egy tablet, Windows 8, Android. A legérdekesebb: mindez egyben található meg a Samsung ATIV Q készülékében, melyben számos új funkció mellett egy erős gépet tisztelhetünk.
Fejlesztőknek nyitott új szolgáltatást a Google nagyobb mennyiségű adatok felvitelére a Google Cloud Storage-be. Szinte őskőkori a postán beküldhető merevlemez megoldása, de kétségkívül a leggyorsabb sebességet garantálja.
Eric Schmidt megjósolta, a Google véghezviszi terveit. Ugyanis a cég elnöke két hónapja mondta ki, hogy mindenki kapcsolódni fog az Internethez a Földön. Ez pedig gyakorlatilag világméretű lefedettséget jelent.
Csütörtökön szavazott az Európai Bizottság a roaming és pluszdíjainak teljes felszámolásáról az egységes piac létrehozásához. A határozat értelmében leghamarabb 2014. július 1-től lesznek egységesek a hívásdíjak.