Főoldal > Hirek > Új szupergép a Samsungtól

t: 1169

Új szupergép a Samsungtól

A Samsung mindig újdonságokkal örvendezteti meg a techvilágot, de most még rátett egy lapáttal a tegnapelőtt tartott sajtótájékoztató kínálatára az ATIV Q-val. A kissé különc készülék új technológiákat, erős hardvert és formabontó külsőt kapott. Szó szerint.
Ugyanis a gép képernyője alulról egy különleges támasztékkal van felszerelve, mellyel pillanatok alatt változtatható a képernyő helyzete. Négyféle állapota adja a tablet, az író, a lebegő és az álló módjait. Kényelmes külsejéhez még hozzájárul a 13,9 milliméteres vastagsága és 1,29 kilogrammos súlya, melyek egy tablet esetében is már jónak számítanak.
Nagyméretű képernyője már első látásra is szembetűnő, de ha a felbontásra is vetünk egy pillantást, nagyon jó tapasztalatokkal gazdagodhatunk. Az új megnevezés a QHD, mely az FHD 1920x1080-as felbontásával szemben már 3200x1800-as felbontásra képes, ami bőven lekörözi az eddigi táblagépek értékeit. Mindezt a 275 ppi-s pixelsűrűséggel adja, amellyel 2,8-szorosan élesebb képet kap a használó, mint az FHD 165 ppi-s pixelsűrűsége esetében. Kiemelendő még, hogy a kijelző nagy fényerejű a tiszta megtekintéshez, még akár közvetlen napfényben is.
A hardvere sem lehetnek panaszok, az operációs rendszereket és a programokat egy Intel i5 processzor, Intel HD 4400 grafikus egység, 4 gigabájtnyi RAM és egy akár 9 órás kapacitású akku hajtja meg. Ezek mellé még társul a 256 gigabájtnyi SSD háttértár, mely bővíthető microSD memóriakártyával, a HDMI kimenet, az USB csatlakozó és egy toll, mellyel elsőként lehet rajzolni, írni, műveleteket végezni a kapacitív érintőkijelzőn.
A készülék tartalmazza még a SideSync, a HomeSync és DualOS technológiákat. A SideSync lényege, hogy Samsung telefonunk és a tablet kijelzőjét, fájljait, billentyűzetét, egerét oszthatjuk meg egymással, miközben a szoftver automatikusan biztonsági mentést is készít a telefonról. A HomeSync-el a tablet egy felhő alapú eszközzé válik, mely tárolja a fotókat, fájlokat bármilyen Samsung eszközről fogadva és azokat bárhonnan elérhetővé is teszi. A DualOS pedig lehetővé teszi, hogy az alapjában Windows 8-at futtató tablet használhassa az Androidra készült alkalmazásokat is egy virtuálisan futó Jelly Bean Androidon. A Windows és az Android azonos tárhelyet kezelnek és látják egymás fájljait, a váltás közöttük egyszerű és egy pillanat műve lehet.

Forrás: Samsung


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Fejlesztőknek nyitott új szolgáltatást a Google nagyobb mennyiségű adatok felvitelére a Google Cloud Storage-be. Szinte őskőkori a postán beküldhető merevlemez megoldása, de kétségkívül a leggyorsabb sebességet garantálja.
Eric Schmidt megjósolta, a Google véghezviszi terveit. Ugyanis a cég elnöke két hónapja mondta ki, hogy mindenki kapcsolódni fog az Internethez a Földön. Ez pedig gyakorlatilag világméretű lefedettséget jelent.
Csütörtökön szavazott az Európai Bizottság a roaming és pluszdíjainak teljes felszámolásáról az egységes piac létrehozásához. A határozat értelmében leghamarabb 2014. július 1-től lesznek egységesek a hívásdíjak.
Tegnapelőtt végre megállapodás született a Google és a Waze közt az izraeli cég sorsáról, a felvásárlás ára nagyjából 1,3 milliárd dollár lehetett. A Google hatalmas aktív felhasználótábort és új lehetőségeket lát a vállalatban.