Főoldal > Hirek > Google megvette a Waze-t

t: 1573

Google megvette a Waze-t

Már néhány hete erősen foglalkoztatta a médiát az izraeli székhelyű Waze vállalat körül zajló hírek, tények. Ugyanis néhány hét alatt több cég is szemet vetett a közösségi GPS szolgáltatással rendelkező cégre. Először a Facebook tett ajánlatot a cégnek, majd az Apple került hírbe velük, végül a Google nyerte meg a vezetőkkel tartott tárgyalásokat.
Feltételezések szerint a Waze a Google-re várt mindenképp, de ez nem erősíthető meg egyértelműen. Az viszont biztos, hogy a Facebook ajánlata nem az 1 milliárd dollár miatt nem volt szimpatikus, egyszerűen a cég nem volt hajlandó az Amerikai Egyesült Államokba költözni. Az Apple-lel sem történt megállapodás, hivatalos források szerint a cég nem is tett ajánlatot a Waze-nek, mert sokallták az 1 milliárdos árat. A Google viszont nemhogy nem sajnálta, pletykák szerint még rá is dobott 300 milliót, továbbá a Google rendelkezik izraeli központtal, így a Waze-nek még költöznie sem kellett.
A Google nagy lehetőségeket vár ettől az üzlettől. A Waze közösségi GPS szolgáltatása több mint 50 millió felhasználóval, térképszerkesztővel, területmenedzserekkel és a közelmúltban elindított hirdetési felületekkel rendelkezik. Még egyelőre nem tisztázott, hogy ezeket a Google beolvasztaná-e a Google Maps szolgáltatásba szigorú irányelvekkel és korlátokkal vagy pedig egy önálló szolgáltatásként hagyja meg-e meg.
A Waze közleményében igyekezett megnyugtatni a felhasználókat: „Együtt felgyorsíthatjuk forgalmunkat. Mi továbbra is nagy figyelmet fogunk fordítani világszerte a vezetőkre, segítve őket, időt és pénzt spórolva meg, miközben a napi ingázás hatékonyabbá és szórakoztatóbbá tesszük.”
Tehát a Waze-nek is sok pozitívummal jár a társulás, erőforrásokat kaptak, új lehetőségeket, amelyekkel továbbfejleszthető a szolgáltatás.

Forrás: Waze, Index.hu


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Véget értek a tárgyalások az Apple és a Sony Music között, megegyeztek az Apple online rádiójával kapcsolatos díjakról, így mostmár az iRadio a bemutatóra és az indulásra vár három nagy zenekiadóval támogatva.
Szigorú adatvédelmi szabályokat állított fel a Microsoft az új Xbox, a One használatában. Ezek többek közt a minimum 24 óránkénti internetkapcsolat, játékkezelési és kereskedési korlátozások és a Kinect védelme.
Régóta létező kártevő a Zeus, amely eddig is jelentős károkat okozott. Az oroszokhoz köthető vírus adathalász módszerekkel és a billentyűzetfigyeléssel dolgozik, a végeredmény pedig az üres internetes bankszámlánk lesz.
Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója átfogó változtatásokat tervez a cégen belül. A jelszava az ”eszközök és szolgáltatások”, vagyis például előtérbe hozzák a Skype-ot, viszont a Bing és az Xbox kiválása is esélyes.