Főoldal > Hirek > PC-re és konzolokra is kiadják a Final Fantasy XV: Pocket Edition-t

t: 1276

PC-re és konzolokra is kiadják a Final Fantasy XV: Pocket Edition-t



Teljes kört ír le a Final Fantasy XV játékok története. Az ffs gaming eredetileg számítógépre és konzolokra kiadott akció és kalalndjáték hatalmas sikerein felbuzdulva a fejlesztői elkészítették a Pocket Editiont, amely a játék egyszerűsített, mobilokon is élvezhető változata lett. Mivel utóbbi is igencsak szépen teljesített, most úgy döntöttek, a PC-sek és konzolosok is megkapják a mobilos változatot is.

Final Fantasy mindenütt

Az ffs gaming játékokat fejlesztő Square Enix rengeteg energiát fektetett abba, hogy a sorozat 15. része kiemelkedő legyen és tovább öregbítse a Final Fantasy széria hírnevét. Először még csak a XIII mellékvágányának tervezték, majd később teljesen újraszabták a koncepciót. Végül saját rendezvényt szerveztek, amelyen bejelentették a megjelenését. A kalandjáték szinkronhangjai között híres amerikai és ázsiai színészek is felbukkantak. Idővel egyre többet tudhatott meg a közönség az akciójátékról, amely a hatalmas világ mellett érdekes történetet és többjátékos módot is ígért a rajongóknak. A 2016-os Final Fantasy megjelenéskor minden ígéret megvalósulni látszott, ráadásul a fejlesztők megígérték, hogy a kalandjátékot továbbra is fejlesztik és folyamatosan jönnek ki hozzá új tartalmak és patch-ek.

A Final Fantasy mini verzió

Miután a Final Fantasy akció és kalandjáték kifejezetten jó fogadtatásban részesült és ez a bevételeken is meglátszott, a Square Enix a mobilos változat fejlesztésére adta a fejét. Mivel az eredeti kalandjáték hardverigénye nyilvánvalóan meghaladta a jelenlegi mobilokat, ezért úgy döntöttek, némileg újrakeverik a játékot. Ennek eredménye lett a Final Fantasy androidra és az iPhone-ra is megjelent Final Fantasy XV: Pocket Edition.

Az ffs gaming új verzió ugyanazt a történetet meséli el mint a nagy testvére, ám jóval egyszerűbben és persze jócskán lebutított grafikával. A 3D-s anime hősök helyett itt rajzfilmszerű figurákat kapunk. A játékstílson és változtatni kellett, a bonyolult harc-, és fejlődésrendszert is újraalkották a mobilos élvezhetőség érdekében.

Végeredményben a Pocket Edition egy élvezhető Final Fantasy lett, amely ugyan nem ér fel az eredetihez, de cserébe bármikor elő tudunk húzni a zsebünkből némi kalandot és akciót. A játék története 10 fejezetre van bontva, ebből az első teljesen ingyenesen letölthető és játszható.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Sokaknak felkeltette a fantáziáját a tavaly tavasszal történt esemény, amelynek során Harry herceg és Meghan Markle egy teljesen elektromos Jaguar E-Type-pal hagyta egy az esküvőjük helyszínét. Most úgy tűnink a Jaguar nekiáll sorozatban gyártani a különleges darabot, amely egyszerre klasszikus és modern.
Los Angelesben speciális scannereket telepítenek a metrókba, amelyekkel az utasokat vizsgálhatják meg alaposabban. A scanner kijelez mindenféle fegyvert, vagy robbanóanyagot, taglalta a helyi biztonsági szóvivő. Ez lesz az első tömegközlekedési rendszer az Egyesült Államokban, amely alkalmazni fogja ezt a biztonsági intézkedést.
Nehéz kiválasztani a legjobb vírusirtót manapság, hiszen olyan nagy a választék. Ráadásul mindegyiknek vannak saját különleges funkcióik, amelyek vagy éppen nagyon jól jönnek, vagy teljesen feleslegesek, mert úgysem használjuk. A biztonság érdekében viszont erősen javasolt legalább egyet választani közülük.
Két hónapja jelentették be az F8 fejlesztői konferencián, hogy a Facebook a Tinder babérjaira törve egy újfajta szolgáltatást vezet be a már meglévő applikációiba. Ezentúl már társkeresésre is használható lesz a mobil app. A funkció jelenleg már tesztelés alatt áll, így hamarosan a nagyközönség számára is elérhetővé válik