Főoldal > Hirek > A Google teszteli saját operációs rendszerét, a Fuchsia-t

t: 1722

A Google teszteli saját operációs rendszerét, a Fuchsia-t



A Google több mint egy éve kísérletezik egy új operációs rendszerrel, a Fuchsia-val. A Google által létrehozott és nyílt forráskódú mivolta miatt közösségi fejlesztés által is kibővülő Fuchsia egyelőre kevés médiavisszhangot kapott. A fejlesztők most kiadtak egy dokumentációt, amely által a fejlesztők saját Pixlbookjaikra tehetik fel a vadonatúj operációs rendszert.

Fuchsia operációs rendszer

Mivel még igencsak fejlesztés alatt van a szoftver, ezért némileg körülményes a telepítése. Először is rögtön két számítógép kell hozzá, egy hoszt és egy Pixelbook, amire a rendszert telepíteni szeretnénk. Ez jelentős előrelépés a fejlődésben, mivel eddig főleg csak különböző hordható okoseszközökre volt elérhető a Fuchsia.

A Fuchsia magját a Zorcon mikrokernel-e adja, ami az Android és Chrome OS-t köti össze. Egyelőre nem teljesen világos, hogy a Google miért készít egy új operációs rendszert, sem az, hogy később milyen eszközökre szánja.

Andromeda projekt követője

Ahogy a tesztelés halad, sokat arra tippelgetnek, hogy a soha meg nem valósult Andromeda projekt követőjét köszönthetjük a Fuchsiában. Az Androimeda egy olyan Pixel laptopnak indult, amely az Android és Chrome OS-t ötvözte volna.

Végül a Google a Chrome OS-re elkészítette az Androidos programok támogatását és nem készített ezért külön rendszert. Ahogyan a Google folytatja a Fuchsia bővítését, úgy fogunk egyre többet és többet megtudni annak céljairól és eredményeiről is.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Kegyetlen Loapi vírus terjed mostanában, amely nem elégszik meg a szoftver megfertőzésével, tökreteszi magát a hardvert is. Az androidosok jobb lesz, ha nagyon odafigyelnek a biztonságra, különben hamar papírnehezék válhat szeretett készülékükből. Teljes nevén a Trojan.AndroidOS.Loapi vírust legkönnyebben akkor kaphatjuk meg, ha nem megbízható...
Az iPhone lassulással kapcsolatban régóta létezik az az összeesküvés elmélet, amely nem csak mobilokra, de számítógépekre és driverprogramjaikra is érvényes, miszerint az új modellek megjelenésével a régiekre kiadott programfrissítések lassítják azok működését, hogy a felhasználó úgy érezze, itt az ideje beújítani az éppen kiadott, sokkal gyorsabb
Döntést hoztam az Egyesült Államokban, amely előbb-utóbb kiterjedhet az egész világra, és amely által az általunk ismert internet komoly fordulóponthoz juthat. Az internet semlegességét kívánják eltörölni, ezáltal a szabad véleményezés és tartalommegosztás helyszíne egy irányított, ellenőrzött paltform lesz, ezzel tönkretéve...
Szerviz szoftverünk azon felhasználók számára készült, akik gyors és hatékony megoldást keresnek az ügyfél munkalap és számla rögzítésére. Az idő pénz tartja a mondás és nem is teljesen alaptalanul. Miért töltené a drága idejét aprólékos adminisztrációval, amikor a szerviz program megoldást nyújt a problémára.