Főoldal > Hirek > Tanulmány: A Google mesterséges intelligenciája nem okosabb egy óvodásnál

t: 1177

Tanulmány: A Google mesterséges intelligenciája nem okosabb egy óvodásnál



Kínai kutatók legújabb tanulmányukban a Google Mesterséges intelligenciájáról alkotnak nem túl fényes véleményt. Azt is állítják még, hogy az Apple Siri ennek a felével sem ér fel tudásban.

Google mesterséges intelligencia

Habár nemrég nagy hír volt, hogy a Google AlphaGo mesterséges intelligenciája legyőzte a világbajnok go játékost, ennek ellenére az AlphaGo mögötti gépelme nem okosabb egy hat éves gyermeknél. Annyi biztos mindenesetre, hogy a Google szívesen fejleszt játékos robotokat nekünk.

A tanulmányt szombaton mutatták be, amelyben többek között a Google rendszerét is próbának vetették alá. Ötven különböző szoftver közül a Google került ki a legjobbként. Az IQ teszt eredményeként így 47,28 pontot ért el, ami csaknem duplája az Apple virtuális asszisztensének, Siri-nek, aki csak 23,94 pontot kapott.

A mesterséges rendszerek olyan gyorsan fejlődtek ki és léptek magas lépcsőfokra, hogy ma már személyi asszisztensként is alkalmazhatók, és bonyolult stratégiai játékokban is felénk kerekednek. De ezek az új eredmények mérsékelhetik az aggodalmaikat azoknak, akik tartanak ettől a fajta fejlődéstől és annak esetleges veszélyeitől.

A mesterséges intelligencia fejlődése

Hogy valójában értékelhessek, mennyire intelligens egy rendszer, vagy mennyire válhat azzá, nagyban függ annak "megértő, tökéletesítő és visszacsatolási képességén és tudásán", mondták a tanulmány készítői.

2014-ben már végeztek egy hasonló tesztet, szintén 50 mesterséges intelligencián. Többek között a Google AI, Siri és a kínai keresőmotor, a Baidu volt a tesztalany. Három ember is részt vett, egy 18, egy 12 és egy 6 éves is. Mikor az idei év eredményeit összevetették a 2014-esekkel, azt látták, hogy a legtöbbet a Google fejlődött, a korábbi 26,5 pontját szinte duplájára emelte. Sajnos ez még mindig nem volt elég ahhoz, hogy a 6 éves eredményét elérje, ő ugyanis 55 pontot kapott.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

A kínai ZTE mobilgyártó vállalat legújabb húzótermékén, az Axon M-en dolgozik, amelynek legnagyobb érdekességei, hogy két kijelzőt kap amelyeket egy hajtással egy nagy, 6,8 collos képernyővé alakíthatunk.
A Microsoft pénteken bejelentette, hogy elkészült végre a Marea transzatlanti internet kábel, amely 4700 mérföldre húzódik Virginia Beach, Virginia és Bilbao, Spanyolország között. A Microsoft, a Facebook és a Telxius globális telekommunikációs infrastruk
A napokban mutatták be a teljesen elektromos H1-es Hummer-t, ráadásul nem is akárki rántotta le a leplet a járműről. Maga a Terminátor, azaz Arnold Swarzenegger konferálta fel a prototípus terepjárót.
Az új Huawei mobil, amelyet mi G10, a kínaiak pedig Maimang 6 néven fognak megismerni, nem áll meg az egy előlapi és egy, netán két hátlapi kamera koncepciónál, tovább számol és rögtön négy kamerával jön ki.