Főoldal > Hirek > Biometrikus olvasóvá változtatható az iPhone

t: 1168

Biometrikus olvasóvá változtatható az iPhone

Az Aoptic a Pentagon felkérésére készítette az új eszközt, mely tulajdonképpen egy hordozható biometrikus szkenner, mely képes az ujjlenyomat-, az arc-, az írisz- és a hangazonosításra. Mindehhez szükséges a Stratus eszköz, egy iPhone és a szintén Aoptic által kifejlesztett azonos, Stratus nevű alkalmazás is.
Amint az a Danger Room nevű amerikai kormányszervezet jelentéséből is kiderült februárban, az Aoptic-kal 3 millió dolláros (csaknem 700 millió forintos) megállapodást kötött a Pentagon kutatási és fejlesztési célokra, melyek a személyazonosítás fejlesztésére irányultak. Így született a Stratus eszköz és alkalmazás.
Az eszköz 15 centiméter hosszú, 7 és fél centiméter széles és négy centiméter vastag, melybe pontosan beleilleszthető az iPhone 4 és 4S készülék. Csatlakozáskor megjelenik a Stratus alkalmazás az ismerős iPhone-os felhasználói felülettel.
Az alkalmazás mintegy 30 centiméter távolságból képes retinaazonosítást és arcfelismerést végrehajtani, ehhez még az eszközre sincsen szükség, mivel a felismeréshez használt iPhone kameráját állítja munkába a műveletkor az alkalmazás. Az eszköz viszont elengedhetetlen az ujjlenyomat-olvasáshoz, mert sajnos az érintőképernyő nem képes ezt a funkciót ellátni. Viszont a két összekapcsolt készülék még így is jelentősen kevesebb méretben és súlyban, mint az amerikai hadseregben jelenleg használatos biometrikus azonosítók.
Viszont ez a termék nem fog kereskedelmi forgalomba kerülni. Már az alkalmazás ára is elrettentő: 199 dollárba, azaz több mint 44000 forintba kerül, az eszköz ára viszont még nem ismert, de sejthető, hogy borsosabb lesz az appnál.
Egyelőre az amerikai ügynökségek és a Védelmi Minisztérium veheti majd használatba a terméket, bár kis akadálynak számít, hogy az amerikai hadsereg körében inkább népszerűek az olcsóbb Android-os okosmobilok. A cég vezérigazgatója szerint viszont azért választották az iOS operációs rendszert, mert „egy sokkal biztonságosabb platform.”


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Magyarországon 3 fő mobilszolgáltató osztozik: a Vodafone, a Telenor és a T-mobil. Ezek más-más frekvenciasávot használnak a kommunikáció lebonyolításához licencdíjat fizetve. De a következő hosszabbítás helyett újra kell pályázniuk.
Tavaly novemberéban jelentette be a Microsoft, hogy leállítja az MSN Messenger szolgáltatását, idén januárban pedig már írásban is kaptak értesítést a felhasználók. Most pedig eljött a leállítás megkezdésének napja.
Négy nappal ezelőtt, április 3-án a Google szoftvermérnöke, Adam Barth a Chrome fejlesztői blogján tett egy bejelentést, miszerint új renderelőmotort kap a Chrome, a Blinket. Ez egy újabb böngészőháborút indíthat.
Tegnapelőtt Mark Zuckerberg ismét összecsődítette a sajtó képviselőit, hogy újabb bejelentést tegyen a saját ötletével és tulajdonával, a Facebook-kal kapcsolatban, ez pedig nem más, mint maga a Facebook Home.