Főoldal > Hirek > Az iWatch lehet az Apple 2013-as szenzációja

t: 1490

Az iWatch lehet az Apple 2013-as szenzációja


Az Apple sajnos mostanság nehéz helyzetben van, a média is rásütötte a cégre, hogy a merész kreativitás meghalt Steve Jobs-al együtt. Ennek még a 2013-as újdonságra tett tipp, az Apple okostévéje sem sokat segített volna az elemzők szerint.
Erre cáfolatként látott napvilágot a hír, hogy az okosóra, az iWatch lehet az idei szenzáció, a cég lépései is erre utalnak, ugyanis viszonylag rövid idő alatt 79, az órához kapcsolódó szabadalmi jogot védettek le.
Egyes források szerint a körülbelül száz fős létszámú fejlesztőgárda dolgozik ezen az óra formájú apró számítógépen, melynek sajnos egyenlőre elég korlátozottak a lehetőségei, mert a mérnököknek még le kell küzdeniük néhány akadályt.
Minden okostelefont használó, főleg iPhone tulajdonosok sejthetik, hogy mely lehet az egyik fő probléma: az akkumulátoridő. Az iOS operációs rendszernek magasak a fogyasztási értékei, viszont az óra akkumulátorra használható területe vészesen limitált, így az óra a 4-5 napos használati idő helyett még csak az 1-2 naposra képes egy feltöltésnyi energiával.
Ezzel az ötlettel az Apple nagy versenybe szállhat be így a piacon, az okosóra több szempontból is előnyösebb, mint az eredeti terv, az okostévé. Az emberek nagy többsége egy tévét több évig használ, viszont az óráját a telefonok mintájára akár évente lecserélheti egy újabb típusra, így ennek nagyobb és mozgalmasabb piaca lehet. Másrészről az óra megnyugvást jelenthet elég sok felhasználónak a mai rohanó világban, ahol a telefont véletlenül elejtve jobbik esetben is romlik a külleme, rosszabbikban akár teljesen tönkremehet a készülék, ennek azonban a csuklónkra szíjazott mobilnál már elenyészően csekély az esélye.


Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Barcelona ad otthont a Mobile World Centre 2013. évi kiállításának, ahová magyar küldöttség is érkezett szórakoztatóelektronikat cikkeivel.
Szerdán délelőtt több UPC-t használó is észlelhette, hogy a szolgáltató levelezője nem elérhető, a levélküldés és fogadás megbénult. A UPC több cég megkeresésére is csak a hibajavítás zajlását közölte.
Amerikai felhasználók körében egyre inkább népszerűbbek a legális online zenecsatornák, melyek hallgatása és funkcióinak használata viszonylag olcsó és egyáltalán nem törvénybeütköző.
Bár már néhány éve jelen van a piacon a Huawei kínai gyártó, de az utóbbi egy év alatti részesedésduplázása már-már fenyegetően hathat a legnagyobb mobilgyártókra.