Főoldal > Hirek > A Valve fejlődik tovább: játékgép és kontroller

t: 1357

A Valve fejlődik tovább: játékgép és kontroller



Szeptember 20-án, pénteken jelentette be a Valve a készülő SteamOS-t, mely a szerdán bejelentett SteamMachine konzol operációs rendszere lehet, s melyhez majd a szeptember 27-én bejelentett Steam Controller tartozik majd játékvezérlőként. Mivel a Valve eddig csak a Windows-os számítógépeken volt jelen, érthető a terjeszkedés oka. Egyes hírek szerint a Valve nem nézi jó szemmel a Microsoft új platformirányait és ezért is nyitnak új lehetőségek felé. Ennek eredménye lett a Linuxon futó Steam, melyen már több, mint 200 megvásárolható játék elérhető. Továbbá a nappalinkba vinnék a szórakozást, melyet ez a három bejelentés biztosít.

A SteamOS-t futtató platform 2014 elején jelenik meg és a SteamMachine nevet kapja majd. Pontos technikai specifikációkat nem közöltek, de biztosították arról a felhasználókat, hogy feltörhetőek, módosíthatóak lesznek a termékek, ez annyit jelent, hogy a programozók számára csak az eszközök képességei szabnak határt az új ötletek kifejlesztésében. A cég érezhető szándéka az, hogy szabad eszközöket és szoftvereket teremtsen, átjárható platform-megoldásokkal. Plusz egy példa: a Steam Controller várhatóan nemcsak a SteamOS-SteamMachine együttesével lesz használható.

Külön figyelmet érdemel a Steam Controller, mely olyan újításokkal rendelkezik, amelyeket eddig sehol máshol, más konzolok vezérlőjénél nem láthattunk. A forma maradt a régi, viszont az analóg, mozgatható karok eltűntek, helyettük a dual trackpadnek nevezett vezérlés lép életbe. Ezek hasonlítanak a laptopok touchpad-jára, csak gombként is használhatóak.

A Steam Controller



Hozzászólások

vissza a hirekhez | vissza címoldalra

Akik azt hiszik, hogy a Samsung Galaxy és az Apple iPhone készülékei mellett már aligha lehet újdonság máshol, azok parányit tévednek. A kínai Oppo cég az előítéletek ellenére izgalmas újításokat épít készülékeibe, jó minőséggel.
A tíz éves platform újdonságokkal jelentkezik a születésnapja után: játék- és médiaközpontú operációs rendszeren dolgoznak, mely összehozza a zenéket, a TV-t, a filmeket, a játékokat és a családot a Steam Nappaliba.
Nemrégen hallhattuk, hogy a Microsoft felvásárolja a Nokiát, az egyik oka az, hogy így jobban össze tudnak majd dolgozni. Azonban most a Microsoft gyeplőt ragad és változtatásokat kezd elsőként a Nokia készülékkínálatával.
A szalagos tárolók a zeneiparból kiszorulnak, de még jelen vannak a számítástechnikában, sőt. Fejlődést is mutatnak, hiszen vannak előnyös tulajdonságaik, melyekkel az új tárolókkal szemben versenyben maradhatnak.