Főoldal > Hirek

A Microsoft igyekszik helyet csinálni a piacon a Windows 8-nak, akár azon az áron is, hogy a saját, nagy sikerű operációs rendszerét, a Windows 7-et navigálja el az új verzió sikerének útjából.
A Facebook újabb változást jelentett be a felhasználói üzenőfalak kezelésében: ezentúl jóval kevesebb cuki mémfotót láthatunk a hírfolyamban, mint eddig. A közösségi oldal úgy döntött, hogy a minőségibb tartalomnak ad inkább helyet, és a lolmacskákhoz has
A Google bejelentette, hogy a Chrome-ba is beépítik az Androidon népszerű beszédfelismerő rendszert, ezzel hangutasításokkal indíthatunk keresést, nem kell begépelnünk a szöveget.
Úgy tűnik, nem adja könnyen magát a legendás zenelejátszó, a Winamp. Az AOL a héten még azt jelentette be, hogy december közepén lelövi a Winampot, nem lehet majd letölteni az oldalról.
2013. december 20. után megszűnik a winamp.com, és a netkorszak meghatározó médialejátszója, a Winamp sem lesz többé letölthető az oldalról.
Az Egyesült Államokban és Kanadában pénteken bemutatták a Sony új játékkonzolját, a PlayStation 4-et, mely történelmi csúcsszámmal, 1 millió eladott példánnyal nyitott az első napon.
Bár lehet majd még használni a 2014. április 8-ai dátum után is a Windows XP operációs rendszert, nem ajánlott. Ugyanis e dátum után a Microsoft nem ad már ki javításokat a biztonsági résekhez, így szinte szabad az út a kártevőknek.
Majdnem két hete állíttatta le az MPAA jogvédő szervezet a torrentvilág egyik alappillérét, az Isohuntot. Az ArchiveTeam viszont most archiválja a metaadatokat és Tongában újjáéled a weboldal a régi állapotában.
Elromlik a telefonunk egy alkatrésze: két mozdulatból kicseréljük. Jobb kamerára váltanánk a telefonban: két mozdulatból kicseréljük. A cél nem megvalósíthatatlan, és már egy nevesebb cég, a Motorola áll mögötte.
Ha már létezik a hajlékony kijelzők gyártásának technológiája, a telefongyártók ki is használják és készítenek hajlított képernyős okostelefont is. A Samsung után az LG is hivatalosan bejelentette a készülékét.
Bár még gyerekcipőben jár a 3D nyomtatás, s nem elterjedt a műanyag tárgyak személyes, házi nyomtatása, elindult a következő lépcsőfok a technológiában: a 3D fémnyomtatás. Előnye a szívósság és az új kompakt lehetőségek.
Napjainkban még az 1-2 terabájtos merevlemezek és a 4-8 gigabájtos RAM-ok használata a trend, de nem kell már sokat várnunk a nagy növekedésre. Hamarosan akár a telefonunk is képes lesz terabájtokat tárolni és mozgatni.
Új törvények, törvénymódosítások, korlátozások, a média hátterében álló személyek elleni erőszak. Napjainkban egyre sűrűbben hallhatóak ezek a fogalmak. S most ismét a jogvédelem: másolásvédelmet kap a HTML5.
Várható volt, ami a GTA V online játékmódjának indításakor következett be: a Rockstar Games rendszere túlterhelődött. A probléma nem volt nagyon súlyos, akadtak szerencsés játékosok, akik könnyedén játszhattak a népszerű játékkal.
A Sony okosszemüveg-terve és a Google Glass tesztpéldányai után itt a japán konkurens. És ha már lesz Tokyoban olimpia is 2020-ban, addigra olyan fordítóval adnák ki, mely azonnal képes fordítani a látott idegen feliratokat.

Els  Elz  Kvetkez  Utols