Főoldal > Hirek

A Facebook Messenger üzenetküldő alkalmazása jópár meglepetéssel és újdonsággal rukkol elő az év végére. Az egyik leggyakrabban használt chat alkalmazásként sokakra lesznek hatással a változások, pc, android és IOS felhasználókra egyaránt.
A Fairphone egy moduláris mobil, amely azt jelenti, hogy a különféle részeket, mint a kamera, akkumulátor vagy processzor, a telefon megvásárlása után egyesével is cserélgethetjük, annak igénye nélkül, hogy teljesen új eszközt vásároljunk.
Itt a nagyszerű lehetőség, hogy a kortárs művészetet most már mobilon és tableten is élvezhessük. A Hallgass, olvasó! programmal ugyanis több remek hangoskönyvhöz juthatunk hozzá, amelyeket bárhol, bármikor hallgathatunk.
Egy igazán jelentős orvostechnológiai szabadalommal rukkolt elő a Google, amely sokat segíthet a betegeken. A tű nélküli vérvételt lehetővé tévő szerkezet jól jöhet a cukorbetegséggel élőknek, de a gyermekek és tűfóbiások is fellélegezhetnek.
A szerdai tragikus kimenetelű amerikai lövöldözésben 14 ember esett áldozatául egy pár őrjöngő hajlamának. Ez a Kaliforniai mészárlás már a harmadik ilyen jellegű eset volt egy héten belül. Milyen megoldást kínálhatnak a problémára az okosfegyverek?
A Facebook múlt héten jelentette be, hogy jelenleg is fogalkoznak vele, hogyan tudnák a közösségi oldalon helyesen kezelni a felhasználóik szerelmi életét, azon belül is a szakítással járó folyamatokat.
A WiFi vezeték nélküli technológia sokat formálta a jelenleg használ informatikai eszközöket és adatforgalmukat. Laptopok, számítógépek, tabletek és mobilok is aktívan alkalmazzák a technológiát. Most viszon jön a LiFi...
Ha már te is tűkön ülve várod az új Star Wars, Az ébredő erő című mozifilmet és már nem tudod, mivel élhetnéd ki még a rajongásodat, a Google újdonságát mindenképp próbáld ki. Pár kattintással ugyanis Star Wars-os temaikájú változtatásokat kapcsolhatsz be
Valószínűleg nem kevesen vannak azok, akik a munkahelyen néha-néha rápillantanak a Facebook oldalukra, kicsit lájkolgatnak, megosztanak. Vannak helyek, ahol a munkahelyi kommunikációt is a közösségi oldalon oldották meg, holott nem erre volt kitalálva.
Szinte mindenki hallott a napokban történt borzalmas terrortámadásról, amely a francia fővárosban, Párizsban zajlott le, pokollá változtatva az ott élő emberek életét egy éjszaka leforgása alatt. Kevesen tudják, de a Facebook-nak ehhez is van funkciója.
A napokban startolt el a Nemzeti Köznevelési Portál, más néven az Okosportál, amely nem kisebb dolgokat, mint a tanulás megreformálását és a tananyagok széleskörű elérhetőségét tűzte ki céljául.
Hétfőn este hétkor nem kisebb személy csatlakozott a Facebook méretes felhasználói táborához, mint maga az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama. Ennyi nagyjából elég is volt ahhoz, hogy szenzációvá váljon és ezrével tóduljanak a követők a profiljához.
A Stanfordi egyetem egyik PhD-s hallgatója, Andrey Karpathy érdekes kísérlettel állt elő a közelmúltban. A diák több millió szelfi fotót adott a programjának, hogy az értékelje ki, melyikek lettel a legjobbak és melyikek sikerültek rosszabbul.
Töprengtél már azon, hogy hogyan lehet android mobil alkalmazásokat és játékokat futtatni asztali PC-s számítógépen? Itt az emulátor! Ha igen, akkor az alábbi cikket érdemes elolvasnod.
Az internet egy csodálatos találmány, amelyet megannyi lelkes ember sok-sok gépének hálózata alkot. Rengeteg ismeret, hír és lehetőség a világ minden táján. Azonban az internetet nem csak kedves emberek használják...

Els  Elz  Kvetkez  Utols